Az első világháború ugyan véget vetett a kávéházi kultúra aranykorának, de a háború után a kávéházak újra életre keltek, a Belvárosi Kávéház pedig nagyobb forgalmat bonyolított, mint valaha. Ez volt a legdemokratikusabb az összes kávézó közül: számos írót és művészt tudhatott rendszeres vendégei között, de nem volt sem irodalmi, sem művészkávéház,  sokkal inkább egy mindig zsúfolt, élettel teli, ismert találkozóhely mindenki számára. A siker egyik titkos összetevője épp az lehetett, hogy ügyvédeket, bírókat, katonatiszteket, tudósokat, kereskedőket, köztisztviselőket és bármilyen munkást szívesen fogadott.

A Belvárosi Kávéházat dicsőséges története során csaknem négy évtizeden át egy neves helyi vendéglősdinasztia, a Rónay család irányította. A második világháborút és Budapest ostromát követően a Belvárosi Kávéház volt a legelső üzlet a városban, amely újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. A kávézó nyitása Budapest romos utcáin nagyon erős, bátorító üzenetet közvetített a város lakói számára: az élet megy tovább. Ezekben a nehéz időkben a frissen őrölt kávé illata jelentett mindent – egy új kezdet ígéretét hordozta. A kávézót ekkor Rónay Egon nyitotta meg – az egyetlen dologgal, ami a pincében a háború idejére elraktározva megmaradt: kávéval. Ezzel segített Budapesten újraindítani az életet és felrázni az embereket.

Rónay Egon 1946-ban Londonba emigrált, ahol később neves ételkritikus lett. Emellett útikalauz-sorozatáról is jól ismert, amelynek brit, valamint ír szállodákról és éttermekről írt részeit az 1950-es és 1960-as években jelentette meg.

Kávéházunk emblematikus Matild tortájával nagy elődeink előtt szeretnénk tisztelegni, akik kiemelkedő szerepet játszottak a magyar gasztronómiai színtér kialakításában.